Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Kommunikációs feladatainak ellátására, művészfotók, fotódokumentációk elkészítésére és az EMIR rendszer üzemeltetésére ír ki közbeszerzéseket idén a Miniszterelnökség.
Negyvenkilenc tárgyban tervez közbeszerzést indítani idén a Miniszterelnökség - derül ki a kormányzati portálon közzétett dokumentumból.
A Miniszterelnökség egyebek között - közösségi értékhatárt elérő nyílt eljárásban - tervez vállalkozási keretszerződést kötni a 2015-2016. évi kommunikációs feladatainak ellátására. Rendel művészfotókat, fotódokumentációkat. Több beszerzése is kapcsolódik majd az európai uniós támogatások döntéshozatalát és kifizetését biztosító Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) üzemeltetéséhez, és szerződni készül magyar és uniós támogatások nyomon követésére.
Szerepel a felsorolásban annak a kormányhatározatnak a végrehajtását szolgáló eljárás is, amely a Magyarország német megszállása áldozatainak emléket állító, a budapesti Szabadság téren elhelyezendő emlékmű megvalósításáról szól.